Boszi, az exkóbor kalandjai

Hát én ezt nem értem. Odateszem kicsi szőrös szememfénye elé a vacsorát, nem kell. (A reggeli sem, az előző vacsora sem, már napok óta nem eszik pár falatnál többet, gondolom a melegtől.) Szóval odateszem, a kedvence, nem eszi. Nyammog, egy pár falat bemegy, ami jelentős különbség az egyébként tükörre nyalt tálakhoz képest. Na de bezzeg ha én utána leülök vacsorázni!!! Képes kinézni a számból is a falatot, amit nem értek, mert nyilván nem éhes, hiszen az előbb kapott, és nem ette... Szerintem ő ezt valamiért kutya-kötelességének és hivatásának tekinti, csak tudnám miért...

Nos. Túl vagyunk a nyaraláson. Egy hetet töltöttünk Bélapátfalván egy kertes házban. Először kicsit aggódtam, hogy Boszi majd elindul felfedezni a falut, hiszen annyi kollega kutyafonál ott össze-vissza, biztos lesz neki szimpatikus, és hát nem tudunk rá minden percben odafigyelni. Ennek az lett a vége, hogy Boszi pár nap alatt belakta az egész kertet, esze ágában sem volt elhagyni a kis birodalmát, és bőszen, mondhatni boszin őrizte az egész családot, de még a ház tulajától is. :) Sikerült megbizonyosodnunk, hogy bizony nagyon jó kis házőrző a mi kuttyunk.
Jött velünk túrázni, meg a határba bóklászni, egy hétre szinte el is felejtettük a pórázt, jött bevásárolni, várost nézni. Természetesen itt is mindenkinek nagyon tetszett, de a legaranyosabb egy kisfiú volt, a hátunk mögül hallottuk: "Apu, nézd, milyen aranyos kutyus... csak... Apu, nem túl hosszú? Micsoda, kisfiam? Hát a kutya! Nem túl hosszú?" :DDD
Egész héten borzasztóan jól viselte magát. Na jó. Egyszer ellopta az asztalról a füstölt csülök felvágottat. A csomagolást találtam meg a kertben, mutattam neki, hogy "Boszi, hááááát, ez meg mi???". Azt a farokcsóválós bűnbánós, meg "én nem is éééééértem, miről van szó" előadást filmezni kellett volna :)
De ami a legfőbb!!! Egész héten nem pisilt be! Igaz, minthogy folyton kint volt, nem volt gond azzal, hogy vissza kell tartani (bár éjszakára itt is bent volt, és sokáig aludtunk). De ott voltak a szerelmetes szőnyegek, amiket soha nem hagy ki... nem hagyott ki eddig! Hurrá! Pedig egy egész szatyornyi takarítószerrel felszerelve mentem :) Nem baj, ha ez volt az ára, hát megérte!
Cserébe, hogy ilyen kis tündér volt, minden nap kimentünk a tóra fürödni, ahol megtanult vízben apportozni is. Rettentően élvezte, meg mi is, ki sem akart szállni a vízből.
Szegény teljesen szomorú volt, mikor hazajöttünk,és rájött, hogy nem költöztünk oda végleg. Viszont, és ez meglepett, nagyon gyorsan visszaszoktunk a lent pisilünk, fent nem, nem rángatjuk a pórázt, az igazodj azt jelenti, hogy, stb. kerékvágásba. Én nagyon úgy érzem, hogy ez alatt az egy hét alatt, ha nem is tréningeztünk szisztematikusan, nagyon sokat tanultunk, és valahogy sokkal összeszokottabban, összekovácsolódottabban jöttünk haza.

Tájkép kutyával

 

 

A labda, az a világ közepe

 

 

 

 

 

 

Mire képes a hosszúkutya? Pl. a lábam köré tekeri magát :)

---

 

A szőrös gyerek a Szalajka völgyben urával és élete szerelmével: a párommal, Tomival:)
Ha Tomi dögönyözni kezdi, a kutya elvágja magát, nyammog, nyaldos, nyeldes, és úgy szedi a levegőt, mint aki szilikózist kapott. Így szeretik ők egymást :)

Tanulunk. De mit?
Körülbelül négy hete megy a "Feküdj!" tanítása. Ahogy a könyvekben meg van írva: leülteted (ez már megy), majd egy jutalomfalatot a kezedben tartva a kezed a földön húzod előtte, míg le nem fekszik. Végrehajtás: tökéletes. Ameddig van falatka. Ha nincs falat csak néz értetlenül, hogy "most meg mit akarsz? te hülye vagy, ezt nem így kell csinálni, ehhez a mutatványhoz kell olyan kis izé... falatka".
Van egy gyanúm, hogy arra sikerült egészen fainul rájönnie, hogy ha lefekszik megkapja a kis finomságot, csak akkora az izgalom, hogy se lát se hall, arra meg főleg nem figyel, hogy a gazdi itt közben mit motyog. "Biztos azt mondja, milyen ügyes vagyok" :)
Úgyhogy azt hiszem, ezentúl falat nélkül kell rávennem az ügyességre, de úgy érzem, ez nem is baj :)

Na, voltunk lovizni :)
Meg kell mondanom, a kisasszony igazi nagylány módjára türelmesen, nagyon jólnevelten tűrte a sok embert, meg az összes viszontagságot. Igaz, mikor előszöt látta meg a lovakat, hát azt filmezni kell volna, olyan felháborodással ugatta meg őket. Nézett ránk, hogy "hát látjátok ti is? Hát nézzetek már oda, milyen állatok már ezek, itt valami nagyon nincs rendben, hát ti nem látjátok???", de gyorsan hozzájuk szokott.
Hazaérve meg persze eldőlt, és azóta nem mozdul o.O

Boszi a lovin:

 

 

Most mondjátok, hogy ebben a kutyában nincs macska!!! (És akkor azt még nem is említettem, hogy úgy szokott nyújtózkodni, hogy felpúposítja azt a hosszú hátát, mint a macskák.)

 

 

Itt nagyon komolyan őriz bennünket a nagy-nagy, hosszúlábú, kopogós járású fura állatlényektől:

 

 

Itt meg már nagyon menne haza :)

Nem éééééértem! Boszi! Öt hétnyi következetes, korrekt szoktatás után, oké, hogy még bepisilsz. De öt hét után, miért a kanapéra! Mikor pedig még sosem csináltál a kanapéra??? Miért? Most pont miért???

Közben jelentem, hogy a szoktatás folyik, és lassan, de biztos haladunk a javulás útján! Szerintem már csak idő és gyakorlás kérdése. És, ahogy a dolog kinézett az elején, ez bíztatásként szolgálhat minden, a szobatisztásgra szoktatást éppen teljesen reménytelennek látó gazdi számára.
Azt is el kell mondanom, hogy az együttalvás nem csak a férfi-nő kapcsolatokban különösen intim dolog. Ajánlom mindenkinek, aki drága kedvencével a lábánál, és angyali mosollyal az arcán akar ébredni, ami után a napja már csakis nagyon nyugodt és elégedett lehet :)
A hétvégén pedig, tararam!!! Megyünk lóversenyre! Tudtátok, hogy a lóversenyre lehet kutyát vinni? Mármint nem versenyezni, bár Bosziból símán kinézem, hogy beszállna, hanem hogy velünk nézegesse a lovakat, meg a versenyt. Tökjó! Azért eszembe jut, hogy amikor két hónapja a határban bóklászott egyedül, magányosan, valami kaja után, gondolta volna-e, hogy őt még egyszer, nem is olyan sokára, lóversenyre viszik úri szórakozni? :)))

Egyébként pedig sikerült végre lekapnom egyik kedvenc produkcióját: a szupermenpózt! A Szigetek már csak úgy hívják. hééé, hosszúkutya! Lássátok hát :)))

Boszival, a négy hetes jubileumunkra virradó napra megleptük egymást az első teljes bepisilés-mentes nappal!!!! HURRÁ! :DDD

Továbbá, a vasárnap jellemző kicsi forgalomra tekintettel, ma póráz nélkül sétáltunk a ház körül! (Elég forgalmas helyen, a Nyugati mellett lakunk, úgyhogy ez nem kis dolog!) Szegénykém úgy követett, látszott, hogy neki is nagyon új ám ez, hogy itt el van engedve. Azt mondhatom, nagyon jól ment a dolog (bár igaz, nem sokáig voltunk lent), az egyetlen probléma, hogy neki az úttest az smafu, és úgy megy át rajta, mintha az úttestet külön erre találták volna ki, hogy ő csak úgy átszaladgáljon rajta. Mondjuk visszajön ha hívom, még gyakoroltuk a leülést is, amiben szintén borrrrrrzasztóan ügyes volt :)

Nos. A hétvégén édesanyáméknál voltunk. Apum IMÁDJA a kutyákat, fiatal házas korában minden két hétben hazaállított egy-egy kóbor ebbel, próbálkozott szegény, de mindeig sikertelenül. Valahogy sejtettem, hogy mire hazaérünk már be lesznek készítve a minikolbászok meg minden, ami kutyaorrszájnak ingere. Édesapámék hazaértek, erre közölték: hoztak a kuytának egy csülköt. Szedjük ki belőle a csontot, adjuk oda neki. Csont nem volt benne. Anyum néz: hát, akkor... gyere Boszikám, ettél már csülköt, nézd milyen finom! Másnap reggel egy bazinagy velőscsonttal lepte meg. És ott volt a kert is, amit Boszi két nap alatt birtokba vett, és tisztes házörzőként ült őrt a kertben, figyelte a kollégák híradásait, és megugatott mindenkit, aki arra jött, és nem tetszett neki. Délután pedig kimentünk a házunk mögötti kis tóhoz, ahol a párommal, Tomigazdival úsztak egy nagyot. Illetve sok nagyot. Szerintem kutyát még ilyen boldognak senki nem látott :)

Néhány kép a hétvégéről:

 

 

 

 

 

 

 

Boszi körülbelül egy hónapja került hozzánk, egy weboldalon akadtunk rá. Megláttuk képen, és beleszerettünk. Egy hét múlva már itt volt.
Először jól meg voltunk illetődve, hogy huh, akkor most van egy kutyánk. Nem mondom, volt először gond is. Nagyon sok mindenre fel voltam készülve, de csomó olyan dolog is jött, amire nem, és ezek elsősorban nem gyakorlati, hanem érzelmi dolgok. (pl. most akkor tényleg soha többet nem lehetünk kettesben? nem is tudom, most túl engedékeny vagyok, vagy túl szigorú? párom ezt akarja engedni, én meg nem, most mi legyen?) Ezek azóta megoldódtak, és végtelenül hálás vagyok Boszinak, hogy megtanít engem ezeknek a dolgoknak a kezelésére, hogy, akármilyen hülyén is hangzik, mire pl. babánk lesz, ezek már ne okozzanak gondot. És ez a kis tündér-boszi nem is tudja mit segít :)
Az első hetekben teljes döbbenettel töltött el, hogy a kutya... az valami más. Voltak nekem állataim nyúl, patkány (van is), minden nyavalya, de a kutya mintha nem is állat lenne. Kommunikál, játszmázik, viszonyul, szokásai, rigolyái, személyisége van, és TANUL!!! De még hogy! Azt, hogy reggel hétkor sétálunk, negyedik alkalommal már megjegyezte, ha elalszom tutira felébreszt. Bezzeg azt, hogy séta után tappancsot mosunk! Az nem igaz, mit ki tud találni, hogy ezt elkerülje, meg úgy nézzen ki, hogy ő nem is tudja, miről van szó! :)
Egy hónap alatt ráment két üveg hipó, kilenc pár cipő, a szőnyegeket már felszedtük a saját érdekünkben (járólapot mégis könnyebb felmosni), de mégis: azt hiszem összeszoktunk.
Ő pl. eljutott már odáig, hogy ha hozzá is jut cipőhöz vagy pólóhoz nem rágja meg, csak körbepakolja magát vele (ebben persze még fog minket kellemetlen meglepetés érni, gondolom), vagy bemászik az előszobaszekrénybe, ha nem vagyunk itthon. Én meg kezdek kutyául érteni, meg kezdek nem annyit görcsölni. Ő láthatóan kezdi magát gazdis kutyusnak érezni (nem mintha láttam volna nála ragaszkodóbb kutyát, de mostmár nyugis, és amit az első két hétben egyáltalán nem láttam tőle: játszik!), én meg kezdem magam gazdinak érezni :) (Nálam az ilyen váltások lassan mennek, na.)

Persze rengeteg alakítanivaló van még (rajta is, rajtunk is), pl. most a kajálási rendet próbálom a számára, és számunkra legoptimálisabbra kialakítani. Meg ez a pisilés... na jó, végülis a remény hal meg utoljára.


A kutya: